Hogyan vegyük rá a gyerekeinket, hogy programozni tanuljanak számítógépezés helyett?

Hogyan vegyük rá a gyerekeinket, hogy programozni tanuljanak számítógépezés helyett?

Manapság a gyerekeink mobiltelefonnal, és tablettel a kezükben nőnek fel. Már az előtt megtanulják kezelni ezeket az eszközöket, mielőtt írni-olvasni tanulnának az iskolában: tudják, hogy az anyukájuk okostelefonján hova kell „bökni” ahhoz, hogy a kedvenc játékukat el tudják indítani. És ez később sincs másképp: jómagam is jártam abban a cipőben, és egészen 11. osztályos korom végéig voltak kisebb-nagyobb megszakításokkal „számítógépes” korszakaim. Kisebb, pár hónapos időintervallumokra akár még később is kijött ez rajtam.

Talán eszünkbe juthat: nem lehetne a gyermekeink ilyen irányú beállítottságát valahogy kihasználni? Hogy a buta, és véleményem szerint destruktív számítógépes játékok használata helyett, a gép előtt eltöltött idő hasznosan teljen el? Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy egy átlag internetfelhasználó napi szinten több, mint 6 órát tölt el valamilyen formában internetezéssel. 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy valakinek a közösségi média, barátokkal való chatelésről is le kellene mondania, illetve sokat használhatják már gyerekeink is tanulmányaikhoz kapcsolódó tevékenységre az online világot, viszont felmerülhet bennünk a kérdés: nem lehetne ennek legalább egy részét hasznosan eltölteni? Például, nagyon sokat hallani manapság, hogy mennyire keresett szakma a programozói, és diploma nélkül is lehet vele boldogulni.

Milyen előnyei lehetnek annak, ha kipróbálja a programozást?

Mikor én annak idején egyetemre mentem, akkor nagyon nagy problémát okozott számára az, hogy nem tudtam, vagy nem igazán, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni később. Mérnöki szakra jelentkeztem, és sikeresen el is végeztem, de nagyon sok emberben így, középiskola végén ott volt a „rizikó”: menni fog az egyetem? Biztos, hogy tetszeni fog? Nem lehet, hogy sok évet rászánok valamire, és később fogok rájönni, hogy nem is érdekel?

Abban az esetben, ha középiskolás korában kipróbálja, hogy milyen a programozás/webfejlesztés világa, akkor akár az is lehetséges, hogy mire leérettségizik, majdnem hogy lesz egy komplett szakmája, és tudni fogja, hogy mi az, ami érdekli őt. Ha az átlag 6 órányi internetezésből csupán 2-3 megy el azzal, hogy őt érdeklő feladatokat próbál meg megoldani-saját motivációból, véleményem szerint ha valakit érdekel, akkor ez nem irreális-akkor reális esély lesz arra, eljuthat egy pályakezdő szintjére.

Mindez nem jelenti azt, hogy biztosan tetszene neki, de a programozás igenis sokrétű, és sokféle irányba „lehet elmenni”: teljesen mások a programnyelvek, és az azokkal való munka.

Való lehet a gyerekeink számára a programozás?

Ma már webfejlesztőként, programozóként dolgozom, és soha nem hittem volna, hogy ez egy nap így lesz majd. Nem szerettem középiskolás koromban az informatikát, és mégis így lett, és véleményem szerint-ahogy ezt egy másik blogcikkemben is kifejtettem-még olyan embereknek/gyerekeknek is nagyon jó esélyük van arra, hogy valamilyen formában megszeretnék ezt, akik nem kifejezetten numerikus beállítottságúak, vagy szerették korábban az informatikát.

Hogyan kezdhet neki?

Ez leginkább attól függ, hogy milyen korosztályban van éppen a gyerekünk. Amennyiben csupán kisiskolás (1.-4. osztályos), akkor leginkább vizuális jellegű programozást lehet neki tanulnia. Ilyenek például a Mommy Poppins  és a Tyneker, amik vizualitásukkal kifejezetten elnyerhetik a gyerekek tetszését. Korábban a Google kezdőoldalán is volt egy hasonló, szórakoztató játék, a Bunny Game, ilyesmire érdemes gondolnunk.

Ha felső tagozatos, akkor például a Schratch egy jó választás lehet számára, vagy, ha van bátorsága, akkor elkezdhet magyar nyelvű online oktatóvideókat is nézni. Később szükség lesz az angolra, viszont kezdetben bőven megfelelhet számára egy magyar nyelvű, online oktatóvideó-sorozat is. Én annak idején ezekkel a videókkal kezdtem, és nekem nagyon tetszettek, egy barátságos, lelkes streamer videói.

Amennyiben már gimnazista gyerekről lenne szó, akkor az alábbi  blogbejegyzésünk egy jó útmutatót kínálhat számára, hogy pontosan milyen szisztémában kellene tanulnia, hogyan lenne érdemes. Ez akár felnőttek számára is jó instrukciókat nyújt.

Ha a gyerekünk műszaki beállítottságú, és kicsit „szerelős” típus, akkor kiváló lehetőség lehet számára egy Arduino szett rendelése. 13-14 ezer forintért lehet rendelni az interneten, és kifejezetten szórakoztató lehet ezen keresztül tanulni.

Ezen felül, érdekes perspektívát, és jó élményt nyújthat egy gyermek számára a Logiscool, ahol gyerekeket tanítanak programozni, nem túl magas összegért, kifejezetten jó, és szórakoztató hangulatban. Ez kisiskolás kortól gimnázium végéig mindenki számára egy jó lehetőség.

Mi lehet a veszíteni való?

Felmerülhet bennünk, hogy lenne-e bármilyen veszíteni való azon, ha valaki elkezd programozni tanulni. Összeségében véve nincs semmi, viszont kicsi próbálgatással elég reális esély van rá, hogy valamilyen formában megszeretné: lehet web designnel foglalkozni, mesterséges intelligenciával, az Arduino a robotprogramozás világába vezethet be minket, egyszóval bármivel.

Ha nem jön össze, akkor csupán annyit mondhatunk majd el, hogy a gyermekünk 1 éven keresztül olyasmivel próbálkozott, ami nem vált kárára. Ez egy ingyenes lehetőség, és egy egyetemi képzéssel ellentétben nem kerül pénzbe, vagy akár évekbe.

A gyerekünk már próbálkozott korábban, de nem tetszett neki

Én annak idején a webfejlesztés alapjaival nyolcadik osztályos koromban ismerkedtem meg, az órán HTML/CSS weboldalt kellett készíteni. Nekem nem tetszett, és a tanár a webfejlesztéses házi feladatomra azt mondta, hogy "hát, ez elég rossz lett"-végül hármast adott. Később, egyetemista koromban próbálkoztam a C# nyelvvel, és abban sem igazán volt sikerélményem. Mikor elkezdtem PHP programozással foglalkozni, immár harmad éves egyetemistaként az viszont nagyon bejött, és azóta is azzal foglalkozom.

Ha korábban voltak sikertelen próbálkozások akkor annak, mint ténynek sem kell elcsüggesztőnek lennie, a lehetőség bárki számára nyitott.

módosítva: 2020-03-29

Szeretnél árajánlatot kérni?

Nagy tapasztalattal rendelkezem weboldal készítés, webáruház készítés, keresőoptimalizálás és online marketing terén. Sok olyan munkám volt már, ami sikeres lett, és pénzt hozott az ügyfeleimnek.

Ajánlatkérés